***
Oda Nobunaga: If the cuckoo doesn’t sing, kill it.
Toyotomi Hideyoshi: If the cuckoo doesn’t sing, make it sing.
Tokugawa Ieyasu: If the cuckoo doesn’t sing, wait until it sings.
***
“Ha nem dalol a kakukk, meg kell ölni.” (Oda Nobunaga)
“Ha nem dalol a kakukk, meg kell győzni.” (Tojotomi Hidejosi)
“Ha nem dalol a kakukk, ki kell várni.” (Tokugava Iejaszu)
Old people burning, old people burning…put your hands up!
Ráadás a tovább mögött…
A Homestead nevű kisváros lakói egy hurrikán érkezését várják és a legrosszabbra készülnek, amit egy ilyen természeti csapás okozhat. A várt legrosszabb azonban annak a közelébe sem ér, ami valójában történik.
A hurrikánnal nem csak orkán erejű szél és esőzés érkezik, hanem apró fények hullnak alá az égből, célirányosan a városka tavába. Ennek szemtanúi is lesznek, például Russell Varon parkőr kislánya Rose, akinek persze nem nagyon hisznek, miután elmeséli mit látott. Dave (Russell sógora), azonban gyanúsnak tartja a dolgokat és elkezd kutakodni a fények után, melyek mögött egyből egy világméretű összeesküvést sejt. Nem sokkal ezután a viharban eltűnt emberek kerülnek elő, meztelenül és fogalmuk sincs, hogy mi történt velük. Közös bennük, hogy mind a tó környékén eszmélnek magukra. Ilyen például Russel volt felesége Mariel is. Ezek az emberek érzik, hogy valami megváltozott bennük és ennek nyilván köze lehet a viharhoz. A nézők számára gyorsan kiderül az is, amit azért sejtünk, hogy a probléma forrása a fények és a vihar csak a fedősztori. Russelék nyomozása eredményeként kiderül, hogy a fények valamiféle vízi lények, melyek embereket támadnak meg és piócákhoz hasonlatos módon elkezdik szipolyozni őket. A városkában ezután is folytatódik az emberek köddé válása, akik később visszatérve már csak külsőleg hasonlítanak magukra.
A történet innen vesz érdekes fordulatot, hiszen a sci-fi mellé elkezdik kibontani a karakterek életét is, mely némelyikük esetében történetünk kulcsaként is fog szolgálni. A középpontban Russelék (ő Mariel után a helyi televízió riporternőjét vette feleségül, Larkin Grovest) és Tomék (Tom Underlay a helyi seriff, aki most Mariellel él, nem mellesleg a karaktert William Fichner játssza, aki a sorozat után a Prison Break-ben is szerepet kapott és nagyon szeretjük), no meg a gyerekek, akik a két pár között ingáznak függően attól, hogy kinél van a láthatás joga. Már így sem túl egyszerű a karakterek kapcsolata és akkor még nem is beszéltem például Kiráról, aki…na az ő hovatartozásának a kiderítését rátok bízom. A probléma, amire megoldást kellene találnunk, két faj együttélése, de egyszerűen gondolhatunk az emberi társadalomban meglévő többség-kisebbség problémájára is.
Egyetlen évadot kapott a sorozat a karakterek és a történet elmélyítésére, amely esetünkben nagyon kevés, hiszen bőven maradtak még lehetőségek a sztoriban és a feszültséget sem sikerült maximálisan feloldani a végére. Ennek ellenére egy korrekt történetzárást kaptunk, amely azért előre sejteti, hogy mégis milyen irányba fog folyni a szereplők további élete.
Összességében, egy 22×42 percbe sűrített sci-fi és karakterdráma, amit kapunk. Elég kevés, mert bírhatta volna tovább is (manapság, ha olyan számokat hozna, mint anno 2006-ban, a második évad is biztos lenne). Mégis ez volt az a szerializált sorozat, ami próbálta meglovagolni a Lost formátumának sikerét, majd az évadfinálét követően, dacára a rajongók aláírásgyűjtésének és más megmozdulásainak, örökre lekerült az ABC műsoráról.
Január harmincadikáig látogatható a Bábszínházban a Lázár Ervin műveihez készült illusztrációkból, bábokból és rajzfilmekből összeállított kiállítás. A kiálltás apropóját az adja, hogy 2006-ban elhunyt nagyszerű író Hétfejű Tündér című meséjéből készült bábjátékot januártól műsorára tűzi a Bábszínház.
Bővebb információ a Bábszínház oldalán található.
Amikor a bálnavadászat kerül szóba az ellenző és a mellette ágálló oldal is kikel magából és próbálja bebizonyítani a saját igazát. A bálnák levadászása nem csak a japánokat érinti, hanem globális probléma, a legtöbbet mégis a japán vadászok kerülnek a figyelem középpontjába. Mire ez a felhajtás és kinek van igaza? Próbáljuk meg kideríteni!
Bálnákat már az ősidőktől fogva vadásztak a világon. Egyes leletek arra engednek következtetni, hogy már Kr.e. 3000-ben is űzték ezt a sportot. Ekkor persze még nem hatalmas halászhajókkal, hanem azzal is megelégedtek, amikor egy-egy termettebb jószágot kivetett a partra a víz. A 12. században még szigonnyal vadászták őket, és nem túl szervezetten, majd a 16. század végétől már csoportos bálnavadászatokat indítottak és egyre gyorsuló tempóban tizedelték a populációt. Japánban is ekkortájt kezdődött a bálnavadászat kultúrájának kialakulása, Taiji halászvárosban. A feljegyzések szerint 300 ember terelte a bálnákat hatalmas hálókba és ott szigonnyal végeztek velük. Az ipari bálnavadászat a 17. század környékén vette kezdetét és a 20. század elejére tehető a bálnákat egyből feldolgozó hajók megjelenése. Ez utóbbit nevezik a norvég stílusú vadászatnak, ahol már ágyúkat és kilőhető szigonyokat használtak. A japán vadászat fejlődésének hatalmas lökést adott a Meiji-restauráció, amikor átvették ők is a norvég modellt. A probléma, ami egyre hatalmasodott csak az volt, hogy az embereknek ízlett a bálnák húsa és egyre többet kívántak belőlük. Így fejlődhetett a halászat technológiája is és az 1930-as évek végéig már évente 50.000 bálnát halásztak le és ezekkel a növekvő számokkal a tengeri emlősök már nem tudtak hadba szállni, így számuk egyre csak csökkent. 1931-ben ezen okból született meg egy egyezmény a bálnavadászat szabályozásáról, amit Japán, a Szovjetunió és Németország sem írt alá. 1949-ben megalakul a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság (IWC), mely 1986-ban betiltja a kereskedelmi bálnavadászatot (ez volt a bálna-kereskedelmi moratórium), hogy a bálnapopuláció ismét gyarapodásnak indulhasson. A moratórium mondhatjuk, hogy részben sikeresnek bizonyult, de akadtak országok, akik fittyet hánytak rá. Éles viták kezdődtek meg, melyeket a bálnavadászatot magas fokon űző országok kezdeményeztek és máig nem jutottak eredményre a felek. Gondolom, nem okoz túl nagy meglepetést, hogy az egyik ilyen ország Japán volt, a másik két ország pedig Norvégia és Izland. Japán ugyan belement a megállapodásba (hivatalosan fel is függesztette a kereskedelmi célú vadászatot), de talált egy kiskaput, melynek segítségével tovább folytathatta a bálnák levadászását. Ennek a kiskapunak a neve pedig Japán Cetkutató Intézet volt.
Két tűz között
Az előző gondolatsort folytatva térjünk rá, hogy Japán mégis hogy gondolkodott és ennek milyen következményei lettek. Japán azt mondta ugyanis, hogy a levadászott állatokat nem a piacra szánja, hanem a tudomány oltárán szeretné feláldozni őket, ezután persze már fel is dolgozhatja és kereskedelmi forgalomba is helyezheti a húsukat. A kérdésre, hogy a kutatásokhoz miért kell megölni őket, a legnevetségesebb válaszuk az volt, hogy csak így tudják megállapítani az életkorukat. Norvégia és Izland még csak bele sem ment a magyarázkodásba. Őket egyszerűen csak nem érdekelte a moratórium, így ők is folytatták az állatok feldolgozását. Ez pedig nem csak az IWC-nek nem tetszett, hanem a zöldek is támadásba lendültek, hogy a bálnavadászokat akadályozzák. Szinte akárhányszor, amikor híradásokat hallottunk a japán bálnavadászokról, ott volt a hírben a Greenpeace, vagy a Sea Shepherd név. Előbbiről bizonyára mindenki hallott már, utóbbiról pedig mindjárt részletesebben szót is ejtek. Míg a Greenpeace a „csendes” tiltakozó, addig az 1977-ben Paul Watson által alapított Sea Shepherd Conservation Society nevű szervezet jóval radikálisabb módon próbálja akadályozni a halászatot. Japán mindeközben egyre beljebb fúrja magát és egyre befolyásosabbá lesz az IWC-ben. Felröppentek anno hírek, hogy néhány tagországot némi pénzzel ki is segített, csak hogy cserében úgy táncoljanak, ahogy Nippon föld emberei fütyülnek. Ennek következménye az a szavazás lett, ami 2006-ban arra az eredményre jutott, hogy a vadászati tilalom ideiglenes. A tilalom feloldásához azonban a nagyobb többség lenne szükséges, ami jelen pillanatban nem áll fenn.
2010-ben kompromisszum született a vadászok és az IWC között. Ebben az állt, hogy engedélyezik a kereskedelmi célú, de korlátozott vadászatot. Konkrétabban azt határozták meg, hogy a következő halászati szezonokban az antarktiszi vadászati kvóta 410 egyedre, majd azt követően 205 egyedre csökken. Eleddig az átlag egy-egy szezonban 700-900 egyed volt a Déli-sarkvidéken. A kisebb számok, főleg az elmúlt éveket jellemezték a halászhajókat ért folyamatos támadások miatt.
2011 februárjában a Sea Shepherd Conservation Society intenzív támadásának hatására Japán kénytelen volt felfüggeszteni a bálnavadászatot. A szervezet folyamatosan üldözte a hajókat és blokkolta azok bálnavadászatát az Antarktisz közelében. Mindeközben Ausztrália is merőben ellenezte a vadászatot és azt, hogy a japán hajók az ő területükön művelik azt, még akkor is, ha ezt csak tudományos kutatások okán teszik. Japánnak előbb utóbb fel kell tennie azt a kérdést is, hogy ez az egész megéri-e azt, hogy elrontsák a külpolitikai kapcsolatukat az ausztrál kontinenssel, aki már panaszt is nyújtott be a hágai Nemzetközi Bíróságon, hogy Japán szüntesse be mindennemű bálnavadászatát.
Az idei szezonban Japán újra kiküldte a bálnavadászait a vizekre a Sea Shepherd pedig a saját kis flottáját, mely idén először nagyobbnak bizonyult, mint a japán flotta. A tervezett 850 csukabálna helyett mindössze 170 példányt sikerült levadászniuk, hála a közbeavatkozó aktivistáknak. Na, ez a méreg, nem a cián. A jövő évtől további akadályokba is ütköznek, mert a feldolgozó hajót egyéb környezetvédelmi szabályok miatt már nem küldhetik ki és az idén tavasszal történt tragédia folytán a költségvetést is át kellett csoportosítani, így a halászatra is kevesebb pénz jutott.
Nehéz bármelyik fél oldalára is állni. Míg a bálnavadászat ellen ágaskodó országok érvei is érthetőek, addig a japán oldalon válaszként bevetett kulturális kifogások is elfogadhatóak. A kutatásnak álcázott halászat már kevésbé áll meg a saját lábán. Én azt mondom, hogy itt is az idő és az örökérvényű változás fog pontot tenni az ügy végére. Az öregek nehezen hagyják el ezt a kulturális elemet, a fiatalok viszont már megvannak bálnahús nélkül is és talán a bálnazsír fagyi sem olyan trendi már. A halászfalvak, akik erre szakosodtak szépen lassan tönkremennek, vagy elkezdenek más irányba is nyitni. Nem sok van már belőlük és a tavaszi cunami is úgy ahogy volt, elsöpört egyet. A lényeg, hogy az újabb generációk már inkább a marha és a csirke levadászására esküsznek, amikből super size-ot is kérhetnek természetesen nagy kólával. Az állítólag egyébként sem túl ízletes bálnahúsra az igény egyre csak csökken, melynek az lesz az eredménye, hogy szépen lassan le fog állni a halászatnak ez az ágazata. Az persze egy másik kérdés, hogy ez idejében meg fog-e történni, vagy akkor, amikor ezek a hatalmas vízi emlősök a kihalás szélére sodródnak.
Bálna?
A cetek rendjébe tartozó hatalmas testű emlősállatok. Testhosszuk kifejlett korukban fajtól függően 1,2-30 méter, tömegük 30 ezer és 150 ezer kilogramm között változhat. Levegőt lélegeznek be tüdejük segítségével, azonban utódaikat nem szoptatják, hanem szájukba fröcskölik az anyatejet. Körülbelül 80 cetféle él még a Földön.
Melyek a legtöbbet vadászott fajok?
A tőkebálna, a nagy ámbráscet, a Bryde-bálna, a csukabálna és a barázdásbálna.
Mire hasznosítható a bálna?
Elsősorban húsáért vadásszák. A 16. és 19. század között a bálnák zsírjából nyert olajt, köznapibb nevén bálnaolajt készítettek és a szappangyártásban, lámpaolajként és viaszként hasznosították. Napjainkban többnyire margarinná és főzőzsiradékká alakítják, de kozmetikai cikkek és tisztítószerek is készülnek belőle.
(mese Niigata Prefektúrából)
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gazdag öregember és egy öregasszony.
De ennek az öregembernek és az öregasszonynak még nem volt gyermeke, s aggódtak, ki temeti majd el őket.
Huszonegy napon keresztül könyörögtek a templomban Kannonhoz, a kegyelem istenéhez, hogy áldja meg őket egy gyerekkel. Elérkezett a huszonegyedik nap is, de a gyermekáldás csak nem akart jönni.„Idáig könyörögtünk teljes szívünkből, s mégsem lett gyerekünk. Ha legalább egy kis csiga-gyermekünk születne” – mondták, s hazamentek búslakodva.
És láss csodát, a következő napra az öregasszony állapotos lett, s tíz nap múlva megszült egy kis csigát.
Fel is sírt a gyermek rendesen, de mivel csiga volt, így nem voltak jók rá az asszony által készített ruhácskák.
Elégedetlenkedtek az öregek, de ezt is a város istenétől kapták, így meg kellett becsülniük, nevelgették hát valahogy tizenhárom évig.
Mikor letelt atizenhárom év, egy reggel odaállt a csigagyermek az öregember és az öregasszony elé, és azt mondta:
„Öregapám, Öreganyám, lenne egy kérésem”
„Mi lenne az?” – kérdezték az öregek.
„Szeretnék vándorútra menni, kérem engedjék meg nekem”
Sok gondjuk volt már az öregeknek a csigagyermekkel, így feleltek hát:
„Ha szeretnél, menjél csak. Mit kérsz tőlünk?”
„Nem kérek én egyebet, csak tegyenek egy véka rizst egy vörös selyemzsákba, s azt velem együtt egy kosárba” – mondta a csigagyermek.
„Jól van, jól van” – válaszolták az öregek, és azon nyomban össze is készítették, ahogy a csigagyermek kérte.
„Hát, Öregapám, Öreganyám, ég áldja magukat.” – mondta, s láss csodát, a kosár megindult magától.
Gurult, gurult, s a csigagyermek egy szempillantás alatt eltűnt a távolban.
Hamarosan Kyōtoba érkezett. Elment egy kereskedő boltjához, és így kiáltott hangosan:
„Jó napot, jó napot!”
Erre előjött egy szolgálólány, s a csigagyermek így kérlelte őt:
“Most érkeztem Tōkyōból. Kérem, hadd szolgálhassak itt a konyhában vagy bárhol.”
„Épp jókor jössz, igencsak híján vagyunk konyhásnőnek” – Mondta a szolgálólány, de mikor körbenézett, hát nem látott ott egy teremtett lelket sem, csak a kosarat. Ahogy jobban megnézi, hát látja, hogy ott kuporog a kosárban a csigagyermek.
„A te hangodat hallottam az imént?” – Kérdezte a szolgálólány.
„Az enyémet bizony. Bár csak egy csiga vagyok, bármilyen munkát elvégzek.”- Felelte a csigagyermek.
Elmesélte ezt a szolgálólány a kereskedőnek, aki ezt mondta: „Akár csigagyermek, akár bármiféle teremtmény, ha jól dolgozik, hát jöjjön.”
Így a csigagyermek munkát kapott a kereskedőnél.
A következő naptól minden reggel, mielőtt a ház népe felkelt volna, már talpon volt. Tüzet gyújtott, vizet húzott a kútból, port törölt, s egymaga elvégezte az összes munkát.
De nemcsak szorgos volt, meg is nevettetett mindenkit, úgy szerette hát a kereskedő felesége, mintha saját gyermeke volna.
Így telt el három év. Egy reggel azonban hiába várták,a csigagyermek nem jött elő a szobájából. Mikor odamentek megnézni hogy mi van vele, hát látják, hogy ott ül a csigagyermek a szobában hálóköntösben, s csak úgy patakzanak a könnyek a szeméből.
„No mi történt veled lányom, hogy ilyen rettenetesen sírsz?”
„Borzasztó dolog történt” – válaszolta a csigagyermek szipogva – „Valaki kirágta az éjjel az én drága, értékes zsákomat”
Meghökkent a kereskedő felesége, hiszen csak egy zsákról volt szó.
„No mutasd azt a zsákot” – mondta a csigagyermeknek.
Ahogy nézi az asszony, hát látja, hogy a kirágott lukon keresztül kiömlött belőle a hófehér rizs.
Gondolkodott a kereskedő felesége: „Hát ki tehetett ilyet?”Követték a csigával együtt a nyomokat, és eljutottak a kereskedő középső fiának szobájáig.
Mikor beléptek, hát ott aludt a fiú mint a bunda, a szája szélére pedig rizsszemek voltak ragadva.
„Jajj istenem, jajjj, hát a középső fiú ette meg a rizsemet!” – kiáltotta a csiga, és újra keservesen sírni kezdett.
„Miért tettél ilyet, te szégyentelen?” – rivallt rá az asszony a fiúra.
„Miről beszél édesanyám? Nem én voltam, nem tudok én semmiről semmit” – válaszolta mérgesen a fiú.
„De hát ott a rizs a szájad szélén, te voltál” – bizonygatta igazát a csigagyermek.
„No ne sírj, csinálok neked egy ugyanolyan szép zsákot, mint amilyen ez volt” – csitítgatta az asszony a csigát, de az csak nem akart megnyugodni.
„Mit tegyek hát hoyg megynugodj?” – kédezte.
„Adjon engem feleségül a fiához” – mondta a csiga.
Mit volt mit tenni, ment a szegény asszony, hogy megbeszélje a kereskedővel.
A kereskedő így válaszolt a feleségének:
„Ha ez a helyzet, nincs mit tenni, hozzá kell adni a fiunkhoz a csigagyermeket.
A középső fiú, hogy tudta nélkül eljegyezték a csigával, rettentő haragra gerjedt. „Hogy az az átkozott csiga” – gondolta- „No, majd az úton jól széttaposom.” – tervezgetett magában, s elindultak együtt a csiga szüleinek házához.
Eljutott ám a pletyka a városiak fülébe, s mondogatták egymásnak:
„Hallottátok, hogy a kereskedő fia összeházasodik a csigával?” Mentek is, hogy megnézzék maguknak a saját szemükkel, hiszen ki hallott már olyat, hogy egy ember összeházasodjon egy csigával.
Hát ahogy kimentek az utcára, látják ám, hogy tényleg ott jön együtt a kereskedő középső fia a csigával, s utánuk gurul egymás után a kosár, a ruhásláda, és mindenféle csomag.
Ment, mendegélt a fiú és a csiga, s kisvártatva a városhoz közeli rétre érkeztek.
„No, csak egyedül vagyunk itt, most lelököm és szétzúzom ezt a csigát” – gondolta a fiú.
„Elvégzem a kisdolgomat, várj meg itt.” – mondta a csigának.
Úgy tett, mintha tényleg a kisdolgát végezni, de közben hirtelen lelökte a csigát. A csiga gurult, gurult, majd egy nagy csattanással széttört. Ekkor az összetört csiga egy szempillantás alatt olyan szép fiatal leánnyá változott, amilyet a fiú még életében nem látott. Kivette a kosárból a kimonót és magára öltötte, megkötötte az övét, fapapucsot húzott, s így szólt a fiúhoz: Hála annak, hogy összetörtél engem, végre ilyen formát tudtam ölteni. Köszönöm neked.
”Most, hogy ilyen szép fiatal leány lett belőled, elmegyek veled bárhová” – mondta a fiú, s kéz a kézben nagy gyorsan meg is érkeztek a csiga szüleinek a házához.
„Hahó, hahó!” Kiabált a csiga.
„Uram teremtőm, hiszen ez a csigagyermek hangja” – mondták az öregek, és mikor kimentek a házból, hogy megnézzék, hát ott állt egy leány és egy legény, de olyan szépek, mint egy festmény.
Meglepődtek nagyon az öregek.
„Öregapám, öreganyám, hazaértem” Annak köszönhetően, hogy ez a fiú összezúzott engem, végre felölthettem a valódi alakomat”- monta a csiga.
Ezután mind a négyen boldogan éltek, míg meg nem haltak.
Itt a vége, fuss el véle.
/Fordította: Károlyi Orsolya/
…ha egyszer a vizsgapokol (試験地獄 – hehe) végére érünk:
Nagyon érik egy ismertető a Once Upon a Time-ról (ami 2011/12-es év kiemelkedően népszerű újonca lett). Addig itt egy promója:
Mai (vagyis tegnapi) premierként pedig az Alcatrazról is valszeg lesz valami írás, mert a pilotot végignézve ez is jónak ígérkezik:
Ezen kívül még jönni fognak filmes ajánlók, mert az idejét sem tudom, hogy mikor volt utoljára és hiányzik már az ilyen is. Drukkoljatok, hogy meglegyenek a tárgyaim, a szakdoga és ide is elérkezik a Kánaán.
Azt hihetné az ember, hogy a bulvármédia már nem tudja sokkolni. Pedig de.
Híreket mondunk:
 | Hitokiri on Jó tanácsok kezdőknek – … |
 | Vash on Hát magyarok vagyunk nem? |
 | Eva on Hát magyarok vagyunk nem? |
| Vash on Get well soon!! ^^ |
 | hosokawagracia on Get well soon!! ^^ |
